Otthonfelújítási Program 2024

2024 júliusától vissza nem térítendő és kedvezményes hitellel támogatott
„Otthonfelújítási program” indult.

A kezdeményezésben július 1-től, az MFB Pontokon és az MFB ügynökeként eljáró, az MFB Pontokat üzemeltető három bankon keresztül (OTP, MBH, Gránit) keresztül lehet részt venni.

Cégünk „MFB pályázat specialista”–ként több, mint
1000 sikeres kivitelezést
tud maga mögött

Az új otthonfelújítási program keretösszege 108 milliárd forint. Ebből kb. 20.000 igénylőnek juthat 2,5-3,5 millió forint támogatás.
Partnereinken keresztül segítünk a hitel elindításában az igénylőknek. Megnövelt kapacitással felkészültünk a Program kivitelezésére, ahogy az energetikai korszerűsítési munkálatokat végző partnereink is.

 

OTTHONFELÚJÍTÁSI PROGRAM 2024

FAVORIT CSOMAGJAINK

A megjelölt árak csupán tájékoztató jellegűek, minden ingatlanra vonatkozóan egyedi árajánlat készül a meglévő és tervezett állapotra vonatkozó energetikai tanúsítás alapján, így a csomagárak csupán indikatív ajánlatnak tekinthetőek!

+3672 250 025

+3620 450 9577

sales@siholding.hu

A támogatás és hitel

A táblázat alapján az adott járás átlagjövedelme alapján kerül meghatározásra a támogatás összege. Az összesen 6 millió forint támogatás és hitel kombinációjához plusz 1 millió forint önerő szükséges. Az önerő összege növelhető, azaz a felújítás teljes összege akármennyi lehet, csak a hitel és a támogatás összege van maximalizálva.

Támogatás területi eloszlása

A vissza nem térítendő támogatás mértéke attó függően változik, hogy a felújítani kívánt ingatlan melyik járásban, vagy budapesti kerületben található.

Támogatható tevékenységek


• ÉPÜLET KÜLSŐ HATÁROLÓ ELEMEINEK HŐSZIGETELÉSE

• NYÍLÁSZÁRÓCSERE

• HASZNÁLATI MELEGVÍZRENDSZER KORSZERŰSÍTÉSE

• FŰTÉSRENDSZER KORSZERŰSÍTÉSE

akár LEVEGŐ-VÍZ HŐSZIVATTYÚ telepítésével!

Az Otthonfelújítási Program kölcsönhatásban lehet más támogatási formákkal is. A jelentős felújítást igénylő házak esetében jóval könnyebb lesz átfogóbb korszerűsítést elvégezni!
Amennyiben kombinálják a különféle konstrukciókat, köztük a falusi csokot és a babaváró támogatást, könnyen előteremthetik az Otthonfelújítási Programhoz szükséges önrészt.


Ha a beköltözők élnek az Otthonfelújítási Program támogatásával,

megérheti erősen felújítandó házat venni!

ÉRDEMES RENDSZERBEN GONDOLKODNI:

Hőszivattyú + Nyílászárócsere + Szigetelés

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

A kész költségvetési tervvel június 3-tól kereshetők fel az MFB pontok: az OTP-, Gárnit-, MBH Bank 266 fiókjából egyet kell kiválasztani.

A kérelem anyagát sikeres elbírálás után ugyancsak az MFB pontokon lehet majd vélhetően benyújtani. – partnereink segítik a dokumentumok összekészítését!

Sikeres igénylés esetén a kölcsönző bank folyósítja a teljes hitelösszeget, mely a beruházás költségvetésétől függően 2,5-6 millió Ft.

A munkálatokat a kölcsönhöz kapcsolódó rendelkezésre tartási időszakon belül kell elvégezni, melynek időtartama 24 hónap, ez egyszeri alkalommal további 6 hónappal hosszabbítható meg. Összesen tehát 2-2,5 év áll rendelkezésre a beruházások befejezésére.

A vissza nem térítendő támogatás mértékét a járás átlagkeresete, illetve az igénylő jövedelme határozza meg és a kiutalt összeg közvetlenül a folyósított hitel tőketartozását fogja csökkenteni.

A beruházást követő 3 hónapos türelmi idő után kell megkezdeni a havi törlesztést. Mivel a hitel teljes futamideje 10 év, melynek első 2 – hosszabbítás esetén 2,5 – évében szükséges befejezni a kivitelezést, így az ebből fennmaradó 7,5-8 év alatt szükséges visszafizetni a kamatmentes hitelt.

1. Jelentkezés az MFB pontokon: A kész költségvetési tervvel június 3-tól kereshetők fel az MFB pontok az OTP-, Gránit-, és MBH Bank 266 fiókjának egyikében.
2. Igénylés leadása: A kérelem anyagát a pozitív elbírálás után ugyancsak az MFB pontokon lehet majd vélhetően benyújtani.
3. Banki folyósítás: Sikeres igénylés esetén a kölcsönző bank folyósítja a teljes hitelösszeget, mely a beruházás költségvetésétől függően 2,5-6 millió Ft.
4. Kivitelezés 2-2,5 éven belül: A munkálatokat a hitelfelvételtől 2 éven belül kell befejezni, mely időszak legfeljebb egyszer hosszabbítható 6 hónappal.
5. Állami támogatás folyósítása: A kiutalt összeg közvetlenül a folyósított hitel tőketartozását csökkenti és előfeltétele az energetikai tanúsítványokkal igazolt legalább 30%-os energetikai javulás.

Cselekvőképes, nagykorú magyar állampolgár, vagy Magyarországon már egy éve élő EGT állampolgár, aki az adott ingatlanban tulajdoni hányaddal vagy holtig tartó haszonélvezeti joggal rendelkezik, nincs adótartozása és a kölcsönidő lejártáig nem tölti be a 75. életévét.

A beruházás összköltségétől függően a támogatás teljes összege 2,5 és 6 millió Ft közé eshet, mely egy kamatmentes hitel és egy vissza nem térítendő állami támogatás között oszlik meg. Az igénybevételnek előfeltétele egy önrész, mely a teljes 6 milliós támogatás esetén 1 millió Ft-ot, kisebb költségvetésnél ezzel arányos összeget tesz ki.

Elsősorban a régió fejlettsége, vagyis a járás átlagjövedelme, ezen belül a legalacsonyabb jövedelemmel bírók jogosultak a legkedvezőbb és a legmagasabb keresettel bírók a legkedvezőtlenebb arányra a hitel és a vissza nem térítendő támogatás között. Legalább 40%-os elért energetikai javulás esetén a támogatási összegen belül további 5%-ban lehet vissza nem térítendő támogatásra jogosult az igénylő a hitel kárára.

A járások három kategóriára oszlanak: ahol az átlagjövedelem az országos átlag 75%-át sem éri el, ott a teljes hatmilliós költségvetésből 3,5 millió Ft-ra, ahol az országos átlag 75 és 110%-a közé esik a jövedelem, ott 3 millió Ft-ra, ahol ezt meghaladja a háztartások bevétele, ott 2,5 millió Ft-ra számíthatnak a sikeres igénylők. A járások listája itt található.

Az államilag támogatott hitel kamatmentes, maximum 10 éves futamidővel. A munkálatokat a kölcsönhöz kapcsolódó rendelkezésre tartási időszakon belül kell elvégezni, melynek időszaka 24 hónap, és egyszeri alkalommal további 6 hónappal meghosszabbítható. Ezt a 2-2,5 évet 3 hónap türelmi idő követi, ami után meg kell kezdeni a hitel visszafizetését. Mind a rendelkezésre tartási, mind a türelmi idő beletartozik a 10 éves futamidőbe.

Az Otthonfelújítási Támogatáshoz egy igénylő kizárólag egyszer folyamodhat és adott ingatlanra is csak egyetlen egyszer vehető igénybe, függetlenül a lakói számától.

Az 1990. december 31. előtt épült a földhivatali ingatlan-nyilvántartásban belterületi-, külterületi-, zártkerti lakóházként, szabadon álló családi házként, sorházi családi házként, vagy ikerházként bejegyzett ingatlanokra. A kezdeti tervekkel ellentétben nem előfeltétel, hogy az ingatlan kapcsolódjon az országos gázhálózatra.

A támogatás feltétele, hogy a vele megvalósult korszerűsítéssel az adott ingatlan legalább 30% primer energetikai megtakarítást érjen el.

Szükséges mind a munka-, mind az anyagdíjról számlát benyújtani, illetve betartani a munkálatokra vonatkozó fajlagos költségeket.

Négy kategóriában hasznosítható a támogatási összeg: épület külső szigetelése, épület külső nyílászáróinak cseréje, fűtési rendszer korszerűsítése és melegvíz-rendszer korszerűsítése.

Érvényes személyi igazolvány és a korszerűsítendő ingatlan címére szóló lakcímkártya, munkáltatói jövedelemigazolás, tulajdoni lap, igazolás az adótartozás hiányáról, tulajdonosi hozzájárulás, amennyiben több tulajdonos van, vagy az illető haszonélvező, valamint egy energetikai tanúsítvány.

Az igényléseket beérkezésük sorrendjében, vélhetően maguk az MFB pontok fogják feldolgozni, és a támogatási keret elapadásáig utalni a támogatási összegeket.

A beruházással az ingatlanon elért legalább 30%-os energetikai javulást egy második energetikai tanúsítvány benyújtásával, az elszámolni kívánt költségeket pedig számlákkal kell igazolni.

NEM, csak az aktuális vásárlások számláit lehet benyújtani.

Folyamatosan zajlanak az egyeztetések ezzel kapcsolatban, de minden esetben csak a valós teljesítési igazolás fogadható be.

Minimum 2024. május 1. óta kell a kérdéses ingatlanban bejelentett lakó-, vagy tartózkodási hellyel rendelkeznie az igénylőnek és lakcímkártyával igazolnia kell, hogy ott tartózkodik. Nem vehető igénybe a támogatás friss átjelentkezéssel.

A kivitelezésnek 2-2,5 éven belül le kell zajlania. A munkálatokat a hitelfelvételtől 2 éven belül kell befejezni, mely időszak egyszer hosszabbítható 6 hónappal.

Az igénylőnek a felújítandó ingatlan címére szóló lakcímkártyával, valamint tulajdoni hányaddal vagy haszonélvezettel kell rendelkeznie.

NEM. Az ingatlanban nem működhet vállalkozás, az igénylőnek életvitelszerűen kell használnia a lakást.

A hitel visszafizetéséig nem értékesíthető az ingatlan.

Otthonfelújítási Program igénylésének folyamata

Javasoljuk, hogy a korszerűsítés tervezésének megkezdésekor szerezzen be minél több információt a hitelprogramról, mely segít a tervek és az igénylés átgondolásában, összehangolásában is. Tájékozódjon az MFB honlapján (mfb.hu/), illetve az ofp.emi.hu oldaláról, ahol megtalálja a választható építési anyagokat kulcstermékeket, illetve regisztrált tanácsadót és kivitelezőt is igénybe vehet, akik segítenek a műszaki dokumentáció és költségvetés összeállításában. A hitelprogram Felhívása tartalmazza az igénylési feltételeket (támogatható tevékenységek, elszámolható költségek köre), illetve a Lakossági Eljárási Rendben tájékozódhat az igénylési folyamatról, határidőkről. További kérdéseire az országosan elérhető 266 db MFB Pont Plusz fiókja áll rendelkezésre 2024.05.30-tól, melyek elérhetőségét az mfb.hu honlapján találja meg.

A tervezett energetikai korszerűsítéssel legalább 30%-os primer energia-megtakarítást szükséges elérni, kérjük a beruházás műszaki tartalmának összeállítása során szíveskedjen erre kiemelt figyelmet fordítani. A korszerűsítéshez az ofp.emi.hu oldalán regisztrált kivitelező, illetve műszaki tanácsadó válaszható. A tanácsadó akár díjmentes szolgáltatást nyújthat a projekt tervezéstől a megvalósításig. A beruházás megvalósításához használandó kulcstermékeket (építési anyagok, berendezések, eszközök) is az ofp.emi.hu oldalon találja, amelyen a megfelelő környezeti minősítéssel rendelkező (minimum 8 pontot elérő) kulcstermékeket veheti igénybe a korszerűsítéshez.

Az első két lépést követően szükség lesz a hivatalos energetikai tanúsítványok beszerzésére, melyek a jelenlegi – megvalósítást megelőző – Hiteles Energetikai Tanúsítvány és a tervezett állapotra – Energetikai számítás – vonatkozóan adnak tájékoztatást. Emellett a szakértő által kiállított energetikai nyilatkozat benyújtása is fontos, mert ez igazolja a bank számára, hogy a kitűzött energia-megtakarítás elvárás teljesülni fog. A korszerűsítéssel érintett ingatlan hiteles tulajdoni lapját is be kell szereznie, amely a benyújtás időpontjához képest 30 napnál nem lehet régebbi, így ennek lekérését így időzítse.
Energetikust a Magyar Mérnöki Kamara vagy a Magyar Építész Kamara honlapján lévő névjegyzékében talál, a TÉ-engedéllyel rendelkező, regisztrált energetikai szakértők jogosultak energetikai tanúsítvány kiállítására.

A korszerűsítéshez a kivitelező szabadon választható, de az ofp.emi.hu Szállítói Regisztrációs Listán is talál integrátort, generál- és szakági kivitelezőt. A kiválasztott kivitelezőtől árajánlatot kell kérnie a maximális fajlagos költségek és a Felhívásnak megfelelő építési kulcstermékek figyelembevételével. Kivitelezői szerződést szükséges kötni, amely tartalmazza a kívánt korszerűsítési feladatokat és annak költségeit. A költségeket vezesse fel a Költségvetés és nyilatkozatok (ML153U számú melléklet) dokumentumba. A felújítás megvalósíthatóságáról a kivitelezőnek is nyilatkoznia szükséges.

A kölcsönkérelem benyújtásához szükséges a dokumentumsablonok (pl. kölcsönkérelmi nyomtatvány, nyilatkozatok, munkáltatói igazolás) kitöltése és a kölcsönkérelmi nyomtatvány végén található benyújtandó dokumentumok listája szerinti dokumentumok beszerzése. Az összeállításban a műszaki tanácsadó és az MFB Pont Plusz ügyintéző is segítséget tud nyújtani. Műszaki kérdésekkel kérjük, hogy a tanácsadóhoz, a kivitelező(k)höz, az energetikushoz forduljon.

Töltse ki a Kölcsönkérelmi nyomtatványt és az összes benyújtandó dokumentum beszerzése és kitöltése után, kérjük, ellenőrizze le még egyszer, hogy biztosan minden szükséges nyomtatvány a rendelkezésére áll-e, aláírásra került-e, hiszen az MFB Pont Plusz ügyintézője csak hiánytalan dokumentációt vehet át, majd válasszon ki egy Önhöz közeli MFB Pont Plusz fiókot és látogasson el oda, hogy minden további szükséges információt átbeszélhessenek, majd a kitöltött igénylőlapot és benyújtandó dokumentumokat adja át az MFB Pont Pluszban lévő ügyintézőnek.

A kiválasztott MFB Pont Plusz fiók ügyintézője ellenőrzi a benyújtott dokumentumokat, majd amennyiben teljeskörű, átveszi. A benyújtást igazoló átvételi elismervény tartalmazza a benyújtás pontos időpontját és a kérelem iktatószámát. Kérjük, az Átvételi elismervény minden adatát ellenőrizze az aláírás előtt, az abban megadott kapcsolattartási e-mail címére fogja kapni a kölcsönkérelme egyes státuszairól szóló információkat. A kölcsönigénylés tartalmi megfelelőségének ellenőrzésekor az MFB Pont Plusz ügyintézője hiánypótlást írhat ki, illetve szükség esetén további pontosításokat kérhet, melyet a Lakossági Eljárási Rendben szereplő határidőben szükséges teljesíteni. Határidő utáni teljesítést nem áll módjában elfogadni az MFB Pont Plusz ügyintézőjének, a kérelem elutasításra kerül.

A folyamat következő lépéseként az MFB Pont Plusz ügyintézője rögzíti a kölcsönkérelem adatait, valamint elvégzi a hitelbírálatot, amelyre a hiánytalanul leadott dokumentumok benyújtása után maximum 70 nap áll rendelkezésére (ez a határidő tartalmazza a szükséges hiánypótlásokat is).

Pozitív hitelbírálat esetén a szerződéskötési feltételek teljesítése után a Kölcsönszerződés megköthető. A szerződéskötésre a Lakossági Eljárási Rend szerint 30 napon belül kell, hogy sor kerüljön. A Szerződés alapján közjegyző előtt tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat is szükséges. A szerződéskötés időpontjától szükséges a kommunikációs kötelezettségének megfelelnie, azaz a szerződéskötéskor kapott matricát jól látható helyen elhelyeznie a korszerűsítéssel érintett ingatlanon.

A kölcsönkérelem benyújtása után a projekt megvalósítása megkezdhető a kivitelezői szerződés alapján saját felelősségre, de semmiképpen nem lehet befejezett a szerződéskötés előtt. Felhívjuk a Kölcsönigénylők figyelmét, hogy amennyiben a 30%-os energiamegtakarítást nem éri el a korszerűsítés, akkor a projekt szabálytalanná válik és a teljes finanszírozási összeg visszakövetelésre kerül, ezért amennyiben a műszaki tartalom változik, szükséges műszaki tanácsadó, kivitelező, illetve az energetikus bevonása, a minimális energiamegtakarítás feltétel teljesülésének ellenőrzésére.

Finanszírozási összeg lehívására kizárólag a rendelkezésre tartási idő alatt van lehetőség, ezért a szerződéskötés után érdemes elkezdeni a folyósítási előfeltételek összeállítását, mivel ezek teljesítését, valamint a lehívási értesítővel együtt a megfelelő lehívási feltételek benyújtását követően juthat forráshoz. A finanszírozási összeg lehívására többféle lehetőség is rendelkezésre áll. Az önerő igazolt felhasználását követően a kivitelező által kiállított előlegbekérő/díjbekérő benyújtásával lehetőség van szállítói előleg igénylésére a finanszírozási összeg 50%-ának, de legfeljebb 75%-ának erejéig. Ezen túlmenően a kivitelező által kiállított – illetve teljesítésigazolással alátámasztott – számla ellenértékének folyósítása történhet közvetlen a szállító számlájára, vagy utófinanszírozás esetén a Végső Kedvezményezett számlájára is.

A kivitelező és az energetikus zárónyilatkozatot1 állít ki, valamint az energetikus a ténylegesen megvalósított beruházásra elkészíti a záró Hiteles Energetikai Tanúsítványt a megvalósított állapotra, melyeket a bank számára kell benyújtania az utolsó lehívás kezdeményezésekor. Felhívjuk a figyelmet, hogy legalább 30% primer energia-megtakarítást szükséges elérnie a projekt megvalósítása során.

A projekt fizikai megvalósítása után a türelmi idő alatt kerül ellenőrzésre a minimum 30% primer energia-megtakarítás elérése, ezzel a finanszírozási összeg jogosultságának igazolása.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓRA VAN SZÜKSÉGE?
MŰSZAKI KÉRDÉSE VAN?

Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma, és teljes körű tájékoztatást adunk!